27.fejezet

Nagyon nem volt kedvem haza menni de ott se volt kedvem maradni.Sehova se akartam menni.Sőt még élnem se kéne!
-Minek?-súgtam magamnak halkan.Az éltetem romokba!Teljesen egyedül maradtam.Jó,tudom Niall,Meg,Hannah és a fiúk ott vannak nekem de ez nem ugyan az.Ők nem pótolhatják azt az űrt ami bennem maradt.Üresnek,magányosnak,értéktelennek,SEMMINEK éreztem magam.Igen,a legjobb szavak rám ezek.Mért is kellene élnem?Engem mindenki megbánt,mindenki elfordul tőlem,senkinek se kellek.Ezt tudom magamtól.Csalódások!Nekem csak ezek maradtak??Elvesztettem az életem legfontosabb férfiét.Férfiét?Ez hülye kifejezés rá.Elvesztettem az életemet!Itt hagyott az a személy aki életet lehet belém.Akire számíthattam.Aki segített,aki elhitette velem hogy szép vagyok.Ő segített mindenbe.Mégis mért ment akkor el?Őt mindenki szerette!Nélküle én üres vagyok.Egy senki!(Kapcsold be a zenét)Ő volt ott velem mindig.Mikor nevettem,sírtam,boldog voltam mikor vele lehettem.Lehettem akár hány éves ő velem volt.Számíthattam rá és ő is rám.Most mégis??Ilyen nincs!!Vajon mikor rontottam el?A kórházba mindig vele voltam.De Ashley-nek fontosabb volt egy béna 18. szülinap Londonba.Persze egyedül nem mehetett.Egyedül hagytam a legrosszabbkor.Egyedül volt.Nélkülem küzdött.Segíthettem volna neki.(most ezt)De mért nem kérte hogy maradjak?Megtettem volna.Mért nem mondta hogy fáj?Segítettem volna.Mért??Mért nem kért semmit?
-Kérem kapcsolják be az öveket elkezdjük a leszállást.Köszönjük hogy velünk utaztak.-zavart meg egy női hang.Követtem az utasításait.Mikor leszálltunk össze szedtem a cuccomat majd kimentem a rég nem látott Magyarországi utcákra.Az illat,a hangok.Minden rá emlékeztet.Leindultam.Gondolkodás nélkül a kedvenc parkomba mentem ahol vele voltam mindig.Végig sétáltam az a kis patak mellett.Emlékszem mikor vele sétáltam itt.Kézen fogva ,nevettünk azon hogy ennyi idősen is itt vagyok.Vele.De mért ne lettem volna?Ő volt a mindenem.Neki mindent elmondtam.MINDENT!!Ez nálam nagy dolog.Senkinek nem nyíltam meg.Soha!Senkibe se bíztam még úgy mint benne.Hiányzik!Nagyon hiányzik!Örökké szeretni fogom.-Ezek a mondatok jártak a fejembe és közbe vagy 10.000 könnycsepp folyt végig az arcomon majd vagy épp a földön vagy a ruhámon végezte.Már a kórházba tartok.De mégis minek?Ő már nincs ott.Őt már nem láthatom.Már örökre elment.Itt hagyott egyedül,végtelenül.(ezt a zenét innen kapcsold)A kórház elé értem.Sötét van.Az utcán csak pár ember van.Ő nincs köztük.Nincs itt.Beérve a kórház udvarra helyett foglaltam azon a padon ahonnan az ablakát a legjobban lehetett látni.Emlékszem mennyit voltam itt mikor már vége volt a látogatásnak vagy épp nem mehettem be hozzá mert "nem tett volna jót nekem".Ezeket a kifogásokat anyukám mondta.Emlékszem volt hogy hajnalba szöktem ki ide és csak néztem az ablakát.Hányszor gondolkoztam azon hogy vajon be-e tudok hozzá mászni.De ez hülyeség volt.Nem tudtam mert magasan volt.Hányszor sírtam itt?Sokszor.Túl sokszor.
-Jó estét kis asszony.-jött oda egy aranyos idő nő.
-Jó estét.-erőltettem egy mosolyt magamra.
-Leülhetek?-kérdezte közbe a mellettem lévő helyre mutatott.
-Igen.-mondtam majd a néni helyett foglalt mellettem és ugyan azt az ablakot kezdte nézni amit én.
-Hiányzik?-kérdezte még mindig az ablakot nézve.
-N..nagyon-szipogtam majd megint egy könnycsepp hagyta el az arcomat.
-Elhiszem.-mondta.
-Maga honnan tudja?-kérdeztem a nénitől.
-Vanessa.Igaz?-kérdezte.
-Igen.-mondtam.
-Vanessa ln minden nap kijárok ide és már sokszor láttalak itt ülni az ablakot nézve és sírva.-magyarázta a néni.
-A nevemet honnan tudja?-néztem rá.
-Tudod,egy szobával vagyok arrébb tőle és hallottam ahogy a nevedet mondja.Figyeltelek titeket.-mosolygott rám a néni.-Közel álltál hozzá.Igaz?-kérdezte majd ő is rám nézett.
-Igen.nagyon közel.-mondtam majd megint könnycseppek folytak ki a szememből.
-Szeretett téged.-nézet az ablakra.-Nem akart neked rosszat.Szeretett téged.-törölte le a könnycseppet a néni az arcomról.
-Tudom hogy szeretett.Én is szerettem és örökké szeretni fogom.-mondtam.
-Vanessa most vissza kell mennem.Vigyázz magadra és szívesen látlak itt.Én minden nap itt vagyok.-mondta a néni majd elsétált.
-Jövök még.-suttogtam majd az ablakra vettetem tekintettem és csak néztem.Egy halvány mosoly jelent meg arcomon amikor a néni az ablakba állt.Fölálltam,megfogtam a bőröndömet majd elindultam ki a kórházból.A telefonom hirtelen a a Little Things-t kezdte játszani.(bocs hogy Niall-es)Elő kaptam gyorsan majd a képernyőre néztem ahol Niall neve állt.Fölvettem.
-Hol vagy?-kérdezte aggódó hanggal.
-Jó helyen ne félj.-mondtam majd a házunk felé vettem az irányt.
-Hol van mégis az a "jó hely"?-kiabált a telefonba.
-Otthon.-mondtam.
-Nálatok vagyok.-magyarázta meg.
-Nem Londoba otthon.Magyarországon.-mondtam majd átmentem egy zebrán.
-Mit keresel te ott?-kérdezte.
-Haza jöttem.-magyaráztam meg neki.
-Nem szóltál hogy haza mész.-mondta majd ahogy hallottam épp kilépet valahonnan.
-Kellett volna?-kérdeztem majd megálltam a házunk előtt.
-Igen.Együtt vagyunk.Aggódtam érted.-mondta.
-Niall bocs most leteszem majd lehet hívlak.-hangsúlyoztam ki a 'lehet' szót.
-Jó de hívj majd.Szia.-tette le.Egy nagy levegőt véve mentem el az ajtóig ahonnan fények szűrődtek ki és hangos zene.Levegőt vettem majd kifújtam és lenyomtam a kilincset.A zene még hangosabb lett és miatta nem lehetett hallani semmit.Elindultam a nappali fele.Az egész család körülötte ült.
-Már én is itt vagyok.-mondtam majd a bőröndömmel fölrohantam a szobámba.Az ajtót becsaptam majd az ágyamra ugrottam.Tudjátok milyen az a hangulat amikor mindenki feketébe van?Kisírt szemek?Nos,én tudom.Nagyon jól tudom.Fölkellettem az ágyamról és a bőröndömhöz léptem.Elő vettem egy fekete cső farmert,egy fekete pólót és öltözni kezdtem még nem kopogást hallottam.
-Várjál öltözök.-mondtam majd gyorsan magamra kaptam a pólómat a hajamat pedig egy laza kontyba kötöttem.Most már gyere.-mondtam majd az ajtó nyitódott és a két nagybátyám lépet be rajta.
-Mit akartok?ültem le az ágyra.
-Mért jöttél haza?-kérdezte Robi az egyik nagybátyám.
-Mert itthon a helyem.-mondtam neki.
-Nem.Neked most jobb lenne messze innen.-mondta Jack a másik unoka bátyám.
-Akkor menjetek el ti.Nekem itt a helyem és ha most megbocsájtotok mennem kell.-mondtam majd kirohantam a szobámból majd az egész házból és a temetőbe vettem az irányt.Odáig futottam majd mikor a kapuhoz értem egy nagy levegőt vettem.Kifújtam majd belöktem a hatalmas vaskaput.Beléptem majd az egyik sírhoz közeledtem.A sírkő mellé léptem majd végig húztam a felíratón a kezemet.A sírkőn egy név volt és két évszám.Megint végig húztam a kezemet majd egy árva könnycsepp hullott rá.